Rendőrellenes aktivistát raboltak ki, de nem ezért nevet rajta a fél internet

2024. december 11. 21:12

A nő kiakadt, hogy a rendőrség semmit sem csinált, amikor a segítségüket kérte.

2024. december 11. 21:12

Nyitókép: Rendőrök helyszínelnek egy bűntény helyszínén San Francisco-ban 2023. május 23-án  /  fotó: Tayfun Coskun / Anadolu via AFP

 

 

Nehéz helyzetbe került Darcie Bell San-Francisco-i baloldali aktivista, amikor a napokban ismeretlen tettesek elkötötték bérelt kisteherautóját. A hölgy ugyanis évek óta az állami erőszakszervezetek nagy ellenfele, 

minden fórumon támadja a rendőrséget, és annak állami finanszírozásának felfüggesztését követeli.

Most pedig abba a helyzetbe került, hogy a rendőrök segítségét volt kénytelen kérni. A X közösségi oldalra is posztolt, azt írta, hogy aki a teherautót látta, jelezze neki az adott címen.

Posztja azonban váratlan hatást ért el: bírálói futótűzszerűen osztották meg az üzenetét, de nem segítséget, nem tippeket, hanem rengeteg vitriolos megjegyzést kapott. 

A rendőrség-ellenes aktivista, aki a rendőrség segítségét kéri” – gúnyolódott egyikük, 

idézi a történetet a The Tribune.

A baloldali aktivista ugyan arra kényszerült, hogy feljelentést tegyen az általa gyűlölt rendőrségen, de azért hű maradt magához: néhány órával később kemény szavakkal ostorozta a rendőröket, amiért nem sikerült azonnal megtalálniuk az autótolvajt, és visszaszerezniük ellopott holmiját. A hölgy posztjában 

értetlenkedett, hogy miképpen lehet az, hogy a város tele van biztonsági kamerákkal, de a járőrök mégis bottal ütik az elkövető nyomát.

Az őt képmutatással vádolóknak pedig azt írta: soha nem kért még segítséget a zsaruktól, és most sem tette volna, ha az autókölcsönző cég nem kötelezi erre.

--

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Teréz Pitykéz
2024. december 12. 21:42
Remélem jól teherbe verik a tripperes kankós bevándorlók … hátha megváltozik a véleménye az egyenruhásokról
2xli
2024. december 12. 10:38
Darszikám így jártál! Van ez így!
letsgobrandon-2
2024. december 12. 08:32
libsi karma
nemodabuda-4
2024. december 11. 23:20
A bűnözés NEM emberi jog! Az az állatvilágra jellemző, a szaros soros féle banda minden törekvése a bűnt és állatias viselkedést emberiként bemutatni és elismertetni ,a legteljesebb aljasság és merénylet az emberisség ellen! Minden balos kommunistában több az állat mint az ember!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!